Tartalomjegyzék
A takarmány burgonya az állatok etetésének célját szolgálja. Bár a burgonya elsősorban élelmezési célt szolgál, ennek alapján megkülönböztetünk takarmány- és élelmezési célból termesztett krumplit is.
Annak ellenére, hogy a krumpli csak a 16. század közepe körül került hazánkba, nagyonhamar elterjedt és azóta is nagy népszerűségnek örvend. A háztáji kertekben is szinte mindenhol megtalálható volt, majd a nagyüzemi termesztése is elterjedt. 1930 óta a burgonyát nemesítik is hazánkban, ennek köszönhetően egyre több rezisztens – vagyis a betegségekkel szemben ellenállóbb – fajtákat kínálnak a kertészetek, mezőgazdasági üzletek.
Népszerűsége töretlen mind a mai napig és kijelenthető, hogy szinte nincs olyan háztartás, ahol ne lenne burgonya. Sőt nemcsak a konyha egyik legfőbb alap élelmiszere lett az idők folyamán, hanem a népi gyógyászat egyik fontos növénye is, akárcsak a fokhagyma vagy a cékla, a retek.
Takarmány burgonya
Bár elsősorban az emberi táplálkozásban van nagy jelentősége, az állatok etetésére is használják. A takarmány burgonya általában az étkezésre kevésbé alkalmas – apró, sérült, megvágott – krumpli kerül. Bár tápláló értéke a különböző fajták függvényében változik, nagy részét a keményítő adja. Hazánkban a nagyüzemi állattenyésztésben nincs különösebben nagy jelentősége. Leginkább a kisüzemekben, illetve a háztáji nevelésben – leginkább a sertések – takarmányozásra használják.
A burgonyát főtt állapotban kell az állatoknak – jellemzően sertéseknek – adni. A kérődző állatoknak előzetes mosást és aprítást követően nyersen is adható.
A gumók zöld héja alatt és a csírák környékén található zöld részek mérgező szolanint tartalmaznak. Emiatt bő vízben érdemes ezeket megfőzni, mely főzővíz leöntése után a burgonya minden további károsodás nélkül megetethető a sertésekkel.
- teheneknek napi 10-15 kg
- hízómarháknak 20-25 kg
- juhoknak 3 kg
- lovaknak párolva 20-25 kg (1 kg zab 4 kg burgonyával helyettesíthető)
- sertéseknek 30 kg-ig 2 kg, 50 kg-ig 5 kg, 100 kg-ig 6-8 kg adható naponta.
Burgonya részei
A burgonya részei a föld alatt és a föld felett is megtalálhatók, de a föld alatti gumóit alkalmasak fogyasztásra. A termése, – mely szinte olyan, mint a paradicsom termése – kezdetben zöld, majd piros színűre vált, azonban ez mérgező.
De nemcsak a krumpli termése, hanem az összes föld feletti része – levele, hajtása – is erősen mérgező. Ugyanis szolanint tartalmaznak. Az érett gumókban csak nagyon kis mennyiségben van jelen, mely ezáltal az emberekre, állatokra veszélytelen. Azonban emiatt az állatoknak sem lehet csak a gumóját adni etetés céljából, a krumpli más részeit tilos.
Takarmány burgonya eladó
A takarmányozási célra értékesített krumplit sok helyen meg lehet vásárolni. Nemcsak takarmány boltokban, hanem közvetlenül a termelőktől is vásárolhatunk. Már sok helyen az interneten keresztül is elérhetők a termelők, így ilyen módon is kereshetünk a kínálat között. Különböző platformokon – agroinform, jófogás stb. – érdemes utánakeresni, ha szeretnénk vásárolni. Itt árakkal, mennyiségekkel, egyéb hasznos információkkal ellátva találjuk a hirdetéseket.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Burgonya
Vissza a kategória cikkeihez