Tartalomjegyzék
A Sarpo Mira burgonya egy magyar nemesítésű késői érésű fajta, mely sokféleképpen felhasználható. Hazánkban az egyik legalkalmasabb fajta a biotermesztésre, mivel rendkívül jó tulajdonságai és kiváló ellenálló képessége van. A biotermesztés az utóbbi években, évtizedekben egyre nagyobb népszerűséggel bír, hiszen egyre többen keresik a vegyszermentes, szennyeződés mentes élelmiszereket. A burgonya is kiváló növény erre, hiszen társnövényekkel ültetve, vetésforgót alkalmazva számos betegség megelőzhető, valamint a kórokozók is távol tarthatók ezáltal.
A burgonya az egyik fő alap élelmiszer, mely nemcsak hazánkban, az egész világon nagyon népszerű és nagy mennyiségben termesztett növény. Mivel rendkívül jól alkalmazkodik, a világon szinte bárhol megterem.
Eredetileg Dél-Amerikából származik, Peru és Chile az őshazája, ahol az inkák termesztették először. Hazánkba a 16. század közepén került és hamar az egyik fő táplálékunk lett. A 18. századra az egész világot meghódította. Az 1930-as évekre az egy főre jutó átlagos burgonya fogyasztás hazánkban még 130 kg körül volt. Napjainkra már inkább 60-62 kg nagyjából. Ebben szerepe van a táplálkozási szokások megváltozásának, de az életkörülmények folyamatos javulásának is.
A Sarpo Mira burgonya fajta jellemzői
A Sarpo Mira egy késői érésű, hosszú tenyész idejű, magyar származású burgonya fajta. Rendkívül jól ellenáll a vírusbetegségekkel szemben. A gombabetegségekkel szemben is nagyon ellenálló, így vegyszeres növényvédelmet szinte nem igényel.
A lombozata magas méretű, melyen közép zöld színű, enyhén fényes felületű leveleket növeszt. A növény halvány rózsaszínű virágokat hoz. A gumója ovális, kiegyenlített, jellemzően nagy méretűre nő, bőven terem. A külső héjának a színe rózsaszínes, a belső színe világos krém színű. Hazánkban jellemzően ezek a típusú – vöröses héjú, fehér húsú – burgonya fajták az igazán népszerűek, bár manapság egyre több sárga héjú, sárgahúsú burgonya fajtával is találkozhatunk a piacok, üzletek kínálatában.
A Sarpo Mira krumpli felhasználása
A felhasználásuk szerint az étkezési burgonyákat az alábbi kategóriákba sorolják:
- A – Salátának valók, melyek nem esnek szét főzés közben (pl. Somogyi sárga kifli, Agata).
- B – Főzésre való fajták, melyek kissé lisztes burgonyák (pl. Katica, Kondor, Hópehely).
- C – Sütésre alkalmas fajták, melyek szétfővő fajták (pl. Góliát, Százszorszép).
- D – Magas keményítőtartalma miatt, ipari célokra használják őket, kereskedelmi forgalomban nem találkozunk velük.
A Sarpo Mira kiváló főzési és sütési tulajdonságokkal rendelkezik. Nagy előnye, hogy a főzés után sem szürkül el, és még főzés után hosszú ideig is megtartja eredeti színét. Az A, B típusú kategóriába tartozik. Rendkívül jól tárolható.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Burgonya
Vissza a kategória cikkeihez