Krumpli zöldség

Itt az örök kérdés: a krumpli zöldség? A vélemények megoszlanak. Ennek pedig nem a botanikai definíció az oka. Akkor vajon mi?

A botanikai definíció szerint a krumplinak a termése a magokat tartalmazó bogyó. Vagyis azért kéne gyümölcsnek számítania, mert vannak benne magvak és a növény virágjából fejlődik ki. Ez a bogyó azonban mérgező. Nem azt fogyasztjuk, hanem a gumóját, ami viszont egy módosult szárképlet, ez alapján azonban inkább zöldségnek számít.

Akkor most a krumpli zöldség vagy gyümölcs?

Termesztéstechnológiai és felhasználási szempontból nézve inkább zöldség, mivel a gyümölcsök termesztése a legtöbb esetben évelő, több évig termő ültetvények formájában jellemző. Eltekintve a szamóca napjainkban használatos egyéves technológiájától. A zöldségféléket – így a krumplit is – jellemzően egyéves kultúraként termesztjük, melyet minden évben újra kell telepíteni. Tehát a burgonya eszerint mégiscsak zöldség.

A termésének fejlődése szempontjából pedig inkább gyümölcs, hiszen a növény virágjából fejlődik ki és még magok is vannak benne. Ezek alapján viszont a kukoricát is gyümölcsnek kéne tekinteni.

Leginkább azokra a növényekre mondjuk azt, hogy gyümölcs, amelynek húsos termése van. Akkor viszont a paradicsom is gyümölcs. De talán mégsem, hiszen a zöldségfélékhez is tartoznak olyan növények, amelyeknek botanikai értelemben nem a levelét, szárát vagy gyökerét, hanem ténylegesen a gyümölcsét fogyasztjuk el, benne a magokkal. Ilyen az uborka, a tök, az avokádó, a paprika és a paradicsom is.

De miért is megosztó étel a krumpli?

Azért, mert sokan támadják a túl sok fogyasztás miatt. Ugyanis a krumplit zöldségként fogyasztjuk, azonban a kevésbé kívánatos ételek közé sorolják sokan, mivel leginkább a kenyeret és a tésztát helyettesítő ételként fogyasztjuk. Ezért a keményítővel teli étel a nemkívánatos helyre szorult és sokszor nem – vagy nem olyan mennyiségben – javasolják a fogyasztását, ahogy azt napjainkban a nyugati országok étrendje is követi.

Pedig a krumpli vitamin tartalma nem elhanyagolható. A héjával együtt 27 mg C-vitamint tartalmaz. Ezen kívül tartalmaz B1- és B2 vitaminokat és fontos ásványi anyagokat, melyek a szervezet számára elengedhetetlenek. Ráadásul rostokban is gazdag, mely az emésztés könnyíti és a glikémiás indexe is alacsony.

Egészségtelennek akkor mondható, ha minél jobban feldolgozott formában – előre gyártott sült krumpli, chips stb. – fogyasztjuk. Ha minél kevésbé feldolgozva, lehetőleg héjával együtt próbáljuk az étkezéseket kiegészíteni vele, nem teszünk rosszat az egészségünknek.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Burgonya

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom