Tartalomjegyzék
A fokhagymás krumpli nem olyan népszerű étel, mint a sült krumpli vagy a krumplipüré, de mindenképpen érdemes kipróbálni. Nagyon ízletes és rendkívül egyszerűen elkészíthető. Kiváló körete sült, vagy rántott húsoknak, halaknak, sajtoknak. A kovászos uborka, csemege uborka, savanyúság is remekül illik hozzá.
Érdemes figyelni rá, hogy B,C típusú burgonyát vásároljunk, melyek főzésre, sütésre alkalmasak, szétfővő fajták, de ne hagyjuk, hogy szétfőjenek főzés közben.
Fokhagymás krumpli receptje
Hozzávalók:
- 1 kg burgonya
- néhány evőkanál liszt
- 1 evőkanál őrölt fűszerpaprika
- 2-3 egész fokhagyma
- petrezselyem – elhagyható
- só – ízlés szerint
- olaj
A fokhagymás burgonya elkészítése lépésről – lépésre:
- Először a krumplit meg kell pucolni, kockákra vágni és kevés sóval, annyi hideg vízben, ami ellepi fel kell tenni főzni.
- Ameddig fő a fokhagymákat meg kell pucolni és összenyomni.
- Ha a burgonya megpuhult le kell szűrni róla főzőlevet.
- A lisztet össze kell keverni a pirospaprikával.
- Majd a leszűrt burgonyákat meg kell forgatni benne.
- Egy serpenyőben fel kell forrósítani kevés olajat és a lisztes burgonyát bele kell szórni.
- Folyamatos kevergetés mellett meg kell pirítani.
- Mielőtt elkészülne, néhány perccel előtte az összezúzott fokhagymát is rá kell szórni és ezzel együtt pirítani készre.
- Ha petrezselymet is teszünk hozzá, azt is itt kell aprítva rászórni a burgonyára.
- Alaposan összeforgatjuk és ízlés szerint sózzuk, esetleg borsozzuk is.
Kiváló köret húsételek mellé, de önmagában kovászos uborkával is tökéletes fogás. Érdemes kipróbálni. Jó étvágyat hozzá!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Burgonya
Vissza a kategória cikkeihez